Ami a szívemen az a számon!

Mihez van jogunk és mihez nincs, mik azok az alapvető jogok?

Ami a szívemen az a számon!

Na de mindig így van? Bárkiről, bármit mondhatok?

Manapság állandóan azt hallom mindenfelé, és azt olvasom mindenhol, hogy ilyen, meg olyan jogaink és kötelességeink vannak. Nemrégen olvastam például azt, hogy valakit megbüntettek, mert megosztott az internetes közösségi oldalon egy ártalmatlan cikket, ez most hogy van? Mihez is van jogom, és mik a kötelességeim? Azzal, hogy megosztok valamit, bűncselekményt követhetek el?

Ha rövid választ akarsz, akkor a válaszom igen, akár egy internetes megosztással is el lehet követni bűncselekményt. Persze nem kell félni, de nem árt kicsit jobban odafigyelni arra, amit az interneten és egyébként is az életben teszel. Nem árt tisztában lenni a következményekkel.

Jó rendben van. Én szívesen odafigyelek jobban, de akkor légy szíves és magyarázd el nekem, hogy mire! Mik a jogaim és mik a kötelességeim, és mire kell odafigyelnem?

Nehéz kérdéseket teszel fel, amiket nem könnyű egy mondatban megválaszolni, de ha érdekel, akkor kezdjünk bele. Persze ha valami nem világos, kérdezz bele bátran! És ha nektek nem világos valami Kedves Olvasóim, akkor Ti is kérdezzetek, és megpróbálok válaszolni! Kezdjük a jogoknál! Biztos tudjátok és hallottatok már róla, hogy vannak jogaink. Ezzel azért fontos tisztában lenni, mert részben e jogaink miatt vannak bizonyos kötelességeink is.

Jó rendben. Na de mik ezek?

Már mondom is! Ha tanultál történelmet, akkor emlékezhetsz rá, hogy még 100 évvel ezelőtt sem voltak egyenlőek az emberek. Volt, akinek többet, volt, akinek kevesebbet engedett meg a jog. Voltak, akik beleszólhattak abba, hogy mi történjen az országban, voltak, akiknek ehhez nem volt joga. Régebben a születés és a származás döntötte el, hogy kinek mit szabad, és mit nem. Ezt másképp úgy fogalmazhatjuk meg, hogy nem volt jogegyenlőség.

A jogegyenlőség pedig azt jelenti, hogy nincsenek kiváltságosok, azaz olyan emberek, akiknek pusztán születési előjoguk alapján többet enged meg a jog, mint másoknak. Ma már ez a múlté. Régen például a választási jog kizárólag a férfiakat illette meg, és közülük is csak meghatározott vagyonnal rendelkezők szavazhattak. Ma már kevesen tudják, de például Svájcban 1971-ig a nők nem szavazhattak.

De ha jól értem, akkor most már mindenki szavazhat. És milyen jogaink vannak még?

A legfontosabb minden embert megillető jog az élethez és az emberi méltósághoz való jog. E két jogok ma Magyarországon korlátozhatatlannak tartjuk. Ezért nem lehet nálunk például halálbüntetést kiszabni.

Az emberi méltósághoz való jog több alapvető jogot is magában foglal. Ilyenek például a jó hírnévhez és az információs önrendelkezéshez való jogok. Ezek egyszerűbben fogalmazva azt jelentik, hogy jogunk van ahhoz, hogy senki se állítson vagy híreszteljen rólunk olyan adatokat vagy információkat, amik bennünket rossz színben tüntetnek fel, azaz alkalmasak a becsületünk csorbítására, ahogyan azt a törvény megfogalmazza. Nem mondhatom például a szomszédomra, az osztálytársamra, a barátomra vagy az ismerősömre, hogy lopni szokott, vagy a testével keresi a kenyerét. Ezt még akkor sem tehetem meg, ha egyébként van is valóságalapja.

Az információs önrendelkezés pedig azt jelenti, hogy jogom van ahhoz, hogy az adataimat, a rólam szóló tényeket, az ismereteimre, a munkámra, a tudásomra, a szakismereteimre, az egészségemre stb. vonatkozó információkat csak azok ismerhessék meg, akiknek én azt megmondom, illetve szűk körben olyan állami szervek – például a rendőrség – akiket erre valamely törvény felhatalmaz. De ezek a szervek is csak meghatározott célból szerezhetik meg az adataimat. Ezek a jogok persze a mi oldalunkról kötelességek is, mégpedig oly módon, hogy nekünk is tiszteletben kell tartani mások jogait. Ha pedig megsértjük azokat, akkor akár súlyos büntetésre is számíthatunk.

Jó, ezt értem. De hogyan sérthetem meg mások jogait én? És ha megteszem, mit kaphatok érte?

Szerintem ne rögtön a büntetéseknél kezdjük, bár sokan úgy gondolják, és talán igazuk is van, hogy a jog nem más, mint a büntetés. Sokan, megjegyzem tévesen, azt is gondolják, hogy az emberek gyakrabban sértik meg a jogot, mint az abban foglaltaknak megfelelően cselekszenek.

Miért? Ez nincs így? Pedig én is így gondolom!

Pedig nem! Sőt, határozottan nem! Először nézzük meg, hogy mikor és miért is keletkezett a jog.

Ma úgy gondoljuk, hogy a jog, mint kötelezően követendő magatartási szabályok összessége, talán egyidős az emberrel. Ha egyszerűbben akarunk fogalmazni, azt is mondhatjuk, hogy a kötelező magatartási szabályok, az úgynevezett normák megjelenése az emberré válás, de talán helyesebb, ha úgy fogalmazunk, hogy az emberi társadalommá válás egyik, ha nem a legfontosabb lépése, volt.

Ne gondolj valami bonyolult dologra! Például olyasmi tartozott ide, hogy az ősemberek kiközösítették azt a hordatagot, aki megölt valakit, vagy elvette a közös élelmet. Tehát a többség megvédte magát azoktól, akik nem voltak hajlandóak a túlélés érdekében bizonyos esetekben a saját érdekeiket a csoport érdekei mögé helyezni.

Ez talán a jog lényege, azaz hogy egy csoport megmondja, hogy a tagjaitól milyen magatartást vár el, vagy milyen magatartás tilt meg. Aki ezeket a szabályokat nem teljesíti, azt megbünteti. Az ősközösség idején ez a büntetés a csoportból való kiűzés vagy kizárás volt. Az ember miután egymagában nem tudta felvenni a harcot a természet erőivel és az erősebb állatokkal, kénytelen volt a túlélés érdekében csoportot létrehozni. A csoport érdeke pedig azt kívánta, hogy bizonyos szabályok jöjjenek létre. Aki pedig ezeket nem követte, azt elzavarták, ami pedig akkoriban szinte egyenlő volt a halálos ítélettel. A jog kialakulásának ezt a menetét nevezzük szokásjognak: a csoportban kialakulnak szokások, amiket később kötelező erővel ruháznak fel, tehát megmondják, hogy mi a kívánatos magatartás, és mi tilos.

Később a történelem során persze ezek a szabályok az emberi közösségnek, vagy nevezzük inkább a társadalomnak a növekedésével és bonyolultabbá válásával egyre szövevényesebbek és egyre terjedelmesebbek lettek.

Azonban ma is elmondható, hogy a jog alapvetően az emberek egymás közötti viszonyait szabályozó magatartási szabályok összessége. Ezek a magatartási szabályok annyira részeivé váltak az életünknek, hogy úgy követjük őket, hogy észre sem vesszük. Gondolj például arra, hogy naponta a közlekedők hány alkalommal állnak meg a piros lámpánál, vagy milyen gyakran vásárolnak a boltban, és fizetik ki, ami a kosarukban van. Ezekben az esetekben bizony jogot követnek! És mennyivel kevesebbszer hajtanak át a piroson, vagy lopnak a boltból. Ezért beszélhetünk tömeges jogkövetésről.

A jogszabályok tulajdonképpen az emberek érdekét szolgálják. Segítenek elkerülni a káoszt. Értünk vannak, és ezért is követjük ezeket a szabályokat.

Na, ne viccelj!!! Azt értem, hogy a piros lámpa és a vásárlás az emberekért van, de fogadjunk, ha azt mondom, hogy adó, akkor megáll a tudományod!

Ez még nem olyan nehéz. Adót már nagyon régóta kell fizetni. Már-már az unalomig ismételtük, de az adó is egyidős a társadalom kialakulásával, és bizony a társadalom tagjainak az érdekét szolgálja.

Abban persze igazad van, hogy kevésbé az egyének, mint inkább a társadalom minden tagjának az érdekét. De az ember „esendő”, és sokkal szívesebben követ olyan szabályokat, amik a saját, jól megfogható érdekét szolgálják, mint áldoz olyan elvont dolgokra, mint a biztonság, a közutak, a tömegközlekedés, az iskolák vagy az egészségügy.

De ha jól odafigyelsz, azért itt is megjelenik az egyéni érdek. Amikor a felnőttek szidják a rendőrséget, mert „nincs” legalábbis véleményük szerint rend. Gyakran vagyunk mérgesek, mert sokat kell várni a rendelőben, sokszor szidjuk a közútkezelőt a kátyúk miatt, és dühösek vagyunk, amikor nem férünk fel a buszra. Pedig ezek azok a dolgok, amiket például az adóforintokból tart fenn az állam, és amelyekből mindannyian részesülünk. Ha tehát nincs adó, nincs miből finanszírozni mindezt.

De térjünk vissza még a jog keletkezésére. Miután az ősközösség megszűnt – mint azt a történelemből tanultad – kezdetben, egészen az utóbbi pár száz évig az emberek nem voltak egyenlőek. Az államot illetve a társadalmat az „uralkodó” csoport, másképpen szólva a születési előjogaik révén e csoportba tartozó személyek vezették. E csoport élén maga az uralkodó állt, akit királynak, fejedelemnek, császárnak stb. neveztek. A lényeg, hogy ő volt a jog forrása, az ő akarata volt a törvény. Mint azt annakidején a Napkirály XIV. Lajos francia uralkodó szellemesen megjegyezte: „az állam Én vagyok”. A társadalomnak azt az állapotát, amikor a jogot egy ember, vagy egy szűk csoport alkotja, amelybe bejutni csak születési vagy valamilyen más előjog alapján lehet, diktatúrának nevezzük.

Ezzel szemben nálunk Európában az utóbbi 200 évben elindult a harc a demokratikus hatalomgyakorlásért. Biztos hallottál már az európai forradalmakról, amelyek célja tulajdonképpen a diktatúrák megszüntetése volt, persze több-kevesebb sikerrel. Végül Európában is „csak” az 1990-es évekre győzött a demokrácia, és mára elmondhatjuk, hogy kontinensünkön talán egyetlen ország (Fehéroroszország) kivételével minden államban demokrácia uralkodik.

A demokrácia jellemzője, hogy a hatalmat a társadalom tagjai által választott képviselők útján a társadalom tagjai gyakorolják. Nagyon fontos, hogy a választójog, amely alapján a képviselőket a „törvényhozásba” juttatjuk, feltétlen, egyenlő és titkos legyen. Ez azt jelenti, hogy nemre, vallásra, bőrszínre, iskolai végzettségre, vagyoni helyzetre tekintet nélkül mindenki szavazhasson, és mindenkinek a szavazata egyenlő legyen, tehát ne lehessenek olyanok, akik valamiért, például mert több tulajdonnal, magasabb műveltséggel rendelkeznek, több szavazatot adhassanak le. Illetve senkinek ne kelljen elszámolnom azzal, hogy szavaztam-e, és ha igen, kire és miért. Nagyjából ezzel jellemezhetjük a demokratikus választási rendszert.

Ma Magyarországon a jogszabályok közé az Alaptörvényt (azaz az alkotmányt), a törvényeket és a rendeleteket soroljuk. Alaptörvényt és törvényt csak az Országgyűlés alkothat. Az Országgyűlés ugye az a szerv, amelynek a tagjait mi, a társadalom tagjai választunk négyévente. Rendeletet a Kormány, a Miniszterelnök, a miniszterek és egyes az Alaptörvényben meghatározott szervezetek vezetői alkothatnak. Nagyon fontos szabály, hogy a rendelet nem lehet ellentétes törvénnyel, és általában törvény hatalmazza fel az adott személyt a rendelet megalkotására.